Skip to main content

Na ne mondd!

Vásárhelyi Zsóka
általános iskola
középiskola
emeltszintű
2-30
10 perc
nincs különösebb helyigénye

Játékszabály

Egy játékos húz egy kártyát, és a felső szót kell elmagyaráznia anélkül, hogy a kártyán szereplő tiltott szavakat a magyarázat közben kimondaná. A tiltott szavaknak sem ragozott, sem azonos szótövű változatait nem szabad használni (pl. ha szerepel a sejtmag szó a tiltott szavak listáján, nem mondható ki a sejt, sejtes, sejtben, egysejtű, mag, magszerű stb.). Mutogatni, rajzolni, betűzni és hangutánzó szavakat használni sem szabad.

A játék játszható verseny nélkül párosan vagy egész osztállyal: ebben a játékverzióban csak az számít, hogy minden szót kitaláljunk. Játszható azonban versenyezve is, például ha csapatokat alakítunk, akik versenyeznek, hogy adott idő alatt hány szót tudnak kitalálni. Ekkor a csapatok felváltva kerülnek sorra, és az ellenfél csapatából egyvalaki mindig ott ül a magyarázó játékos mellett, hogy ellenőrizze, nem vét-e hibát. Hiba esetén azonnal a másik csapat következik.

A kártyák letölthetők pdf formátumban erről a linkről.

 

 

Biológiai Háttér

A játék adott tananyag ismétlésére szolgál, így nem annyira tudásátadásra,
mint a megszerzett ismeretek összegzésére, illetve a kifejezőkészség
fejlesztésére.